Tea és meditáció
A 21. században az ember mindig siet, és minden pillanatban csinál valamit, sőt egyszerre általában több tevékenységet végez. Annyira fel vagyunk már pörögve, hogy szinte nehezünkre esik egy dologra koncentrálni, mindig időhiányban szenvedünk, és ezt próbáljuk kompenzálni.
Főzés közben tanulunk, munka közben is a telefont nyomkodjuk, hazaérve a család mellett is egyszerre próbáljuk végezni a házimunkát és időt tölteni a gyerekkel. A felgyorsult mindennapok miatt nem csoda, hogy egyre többen érzik a kiégést, és azt, hogy akármennyire is igyekeznek, sosem érik utol magukat. Pedig nem is annyira bonyolult erre a megoldás, mint amilyennek elsőre látszik: egyszerűen időnként tudatosan meg kell állnunk, lenyugodnunk és csak befelé fordulnunk, gyakorolnunk kell a tudatos jelenlétet, a pillanat megélését. Erre tökéletes alkalom a meditálás, mely segít a tudatos jelenlét elérésében és a belső nyugalom megtalálásában. A meditatív állapot eléréséhez pedig mi segítene hozzá minket jobban, mint az, ha kedvenc teánkat kortyolgatva élvezzük a csendet?
A teakészítés ritualitása
A tea elkészítése és elfogyasztása rituális tevékenység lehet, amely hozzájárul a tudatos jelenlét kialakításához. Ahhoz, hogy elkészítsük a tökéletes teát, összpontosítás és figyelem szükséges, mely csak akkor sikerül, ha teljesen jelen vagyunk a pillanatban. Figyeljük meg, ahogy elővesszük kedvenc teáskannánkat és csészénket, ahogy a forró vizet ráöntjük a teafűre, érezzük a levelek illatát. Mindez segít lenyugodni és felvezetni a meditatív állapotot.
Elhelyezkedés és az érzékek tudatos használata
Válaszd ki kedvenc helységedet, telepedj le egy kényelmes fotelra, és gondoskodj arról, hogy senki ne zavarhasson meg a következő pár percben. Élvezd a csendet, ajándékozd meg magad pár perc nyugalommal. A tea fogyasztása során az érzékek tudatos használata kiemelkedő fontosságú. Figyelj az ízek harmóniájára, az illatokra és a tea melegségére, arra az érzésre, ahogy megmelenget legbelül és feltölt energiával. Ezen élmények tudatosítása segít elterelni a figyelmet a külső zavaró tényezőkről és megtanít a jelen pillanatának élvezetére. Minden gyakorlás kérdése, ha észre tudod venni a kedvenc italod nyújtotta élmény sokszínűségét, később sokkal könnyebben találod meg más pillanatok szépségét is.
Lassú és mély légzés
A tea elfogyasztásakor koncentrálj a rendszeres, mély lélegzetvételre. Lassan és tudatosan lélegezz be az orrodon keresztül, tartsd bent a levegőt egy kis ideig, majd fokozatosan, az ajkaid közötti résen ereszd ki a szádon. Eleinte akár számolhatod is a másodperceket, később már reflexből fog menni. Pár mély légzés után kortyolj bele mélyen a teádba, és hosszan ízleld meg. Ez segít csökkenteni a stresszt és elérni a nyugodt, tudatos jelenlétet. Zárj ki minden zavaros gondolatot, ne emészd magad a mindennapi problémákon, amint eszedbe jut egy-egy kérdés vagy történés, hesegesd el. Koncentrálj a pillanatra, a nyugalomra, a gőzölgő, illatos teádra, a folytonos, mély légzésre.
Érdemes ezt a rituálét a mindennapjaidba bevezetni, hogy gyakorold a lenyugvást, a pillanat élvezetét, és frissült erővel indulhass neki a napnak. Kelj fel akár csak pár perccel hamarabb minden reggel még a család előtt, és élvezd, azt az időt, amit csakis magadra szánhatsz.